Nyelvtanulás gyorsan

Lilla /főiskolás/

Régóta kerestem már egy olyan budapesti nyelviskolát, amelyik teljes odafigyeléssel, beszéd centrikusan oktatja az idegen nyelvet. Az interneten találtam rá a Klinikák Nyelvlaborra. A honlapot végigolvasva tetszett, hogy alternatív módon közelítik meg az idegen nyelvek tanítását, illetve egy-egy órán csak velem foglalkozik a tanár, így a sikerélmény szinte adott. Néhány hónap tanulást követően elnyertem egy törökországi ösztöndíjat, ahol végre kamatoztathattam a tudásomat. Nem tudok elég hálás lenni azért az angol nyelvtudásért, amit az elmúlt hónapokban megszereztem, ugyanis úgy érzem, teljes mértékben megállom a helyemet mind a hétköznapi társalgásban, mind pedig az egyetemen. Abszolút természetesen tudok angolul beszélni, minden nehézség nélkül, ha valami nem jut eszembe, körülírom. A nyelvtudásom sokkal magasabb szinten van külföldi hallgatóéknál.
Mindent nagyon köszönök, hihetetlen számomra ez a természetesen előjövő angol nyelvtudás.

Anikó /egészségügyi szakasszisztens/

Sokan próbálták már megtanítani nekem az angol nyelvet. De nem vagyok az a leülős, magolós típus. Miután rátaláltam a "nyelvtanulás gyorsan" módszerre, csillant fel újra a remény, hogy végre én is elmondhatom majd, hogy igen, tudok beszélni angolul.
Szeretem az alternatív technikákat, így örülök, hogy létezik ez a módszer. A tudásom érezhetően javul, néha magam sem tudom honnan jönnek elő a szavak, vagy nyelvtani szabályok.
A tanárom türelmes, nagyon kedves ember, szeretettel tanít. Úgy érzem a személyiségemhez illeszkedik, hisz így vagyok a leghatékonyabb.
Az iskola is nagyon barátságos, családias, olyan mintha hazajárna az ember.
Már most nagyon sokat haladtam, így biztosan el fogom érni a célomat. :)

István /orvos/

Több alkalommal próbálkoztam a nyelvtanulással, de fél, egy év után mindig abbahagytam. Nem mertem beszélni, nem értettem, mit mondanak mások. Az itt használt módszerrel, a gépi órákkal és az egyszemélyes tanári órákkal megváltozott a viszonyom az angol nyelvvel. Ezzel a tanulási technikával azt érzem, hogy van előmenetelem, bátrabban szólalok meg, és már értem a társaságban zajló beszélgetéseket.
Ajánlom mindazoknak, akik nehezen tanulnak nyelveket.

Árpád /buszsofőr/

Nekem nagyon bejön a Klinikák-Kálvin Nyelvlabor, roppant kedvesek, aranyosak, rugalmasak, és itt én vagyok a középpontban! A tanulással kapcsolatban mindenben segítenek nekem, még külföldi munkalehetőséget is ajánlottak. Maximálisan alkalmazkodnak hozzám, (és mindenki máshoz is) időben és tananyagban egyaránt! Ennél barátságosabb iskolába még sosem jártam, pedig elég sokban megfordultam. Fél év alatt eljuttattak arra a szintre, hogy külföldön állásinterjúra is elmertem menni!!! Én örömmel járok ide (ami még sose fordult elő máshol), a tanfolyam végén nagyon fog hiányozni Mindenki, és a családias légkör!

Gertrúd /pályakezdő diplomás/

\\\"Hatékony és magabiztos nyelvtudást szeretnél? Mindezt gyorsan? Akkor nincs más teendőd, mint bejelentkezni próbaórára a Klinikák Nyelvlaborba. Hogy még inkább meggyőzzelek, megosztom Veled a saját tapasztalataimat.
Nekem is, ahogy mindenki számára, fontos, hogy minél magabiztosabban és sikeresebben használjam a tanult idegen nyelveket. Az angol nyelvismeretem elmélyítése a munkám szempontjából lényeges, hiszen egyre gyakrabban kell használnom a német mellett. Éppen ezért, nemcsak gyors tempójú, de ugyanakkor eredményes tanfolyamra, nyelvórákra volt szükségem. Ekkor találtam rá a Klinikák-Kálvin Nyelvlaborra. Nyitott vagyok az újdonságokra, a nem feltétlen hagyományos tanulási módszerekre, ezért könnyen és gyorsan, már a próbaórán azonosulni tudtam a nyelviskola által kínált lehetőséggel. A tanfolyamot a nekem megfelelő időben kezdtem, és igényeimnek megfelelően alakítottuk az időbeosztásomat is. Egy ismeretszint-felmérő után pedig az aktuális tudásszintemre alapozva építettük fel a tananyagot. Mint minden tanulási folyamatnál, az egyik legfontosabb szerepe, a tanárnak van. Azt hiszem, ez az, amire a Klinikák nyelviskola különösen büszke lehet, és amit én is szeretnék kiemelni. Olyan oktatóktól tanulhatnak a diákok, sajátíthatják el az ismereteket, akik nem csak kiválóan képzettek, hanem képesek beszédközpontú módszerekkel, megfelelő mennyiségű gyakorlással elmélyíteni a nyelvtudást. Mindezt oldott, barátságos légkörben, ahol az óra csakis rólunk, a tanulókról és az igényeinkről szól. Köszönöm Nektek!\\\"

Barbara /statikus/

Az első budapesti nyelviskola, ahol végre a saját tempómban haladhatok!
Ez az a hely, ahol megpróbálnak hozzám alkalmazkodni. Magasra teszik a mércét.
Nekem nagyon fontos a motiváció, ha tudom, hogy hová szeretnék eljutni, és érzem, hogy a legjobb úton járok, akkor könnyebben megy a tanulás. A személyre szabott oktatás lehetővé teszi a nyelvi kérdések útvesztőjében való elmerülést. Mindenkinek figyelembe veszik erősségeit és gyengeségeit. Ezzel a hatékony segítségnyújtással könnyebben és jókedvvel elsajátíthatja azt a nyelvet, amit tanulni szeretne. A Klinikák-Kálvin Nyelvlaborban, barátságos légkörben, tündéri tanárokkal csak öröm a tanulás!

Imola /szakasszisztens/

Tündérországi nyelvtanulás!
\"Sajnos már sokféle és fajta nyelvtanulási módszert kipróbáltam! A Nyelvtanulás-Gyorsan módszert mindenkinek csak ajánlani tudom, tiszta szívből, és őszintén. Ez a tanulási technika nagyon hatékony. A csapat olyan, mint egy kis család. Kikapcsolódás itt a nyelvtanulás.\"

Alice /nagymama/

Angolul tanulni már próbáltam nagy csoportban, kis csoportban, magán tanártól, (idősebbtől, fiatalabbtól, nőtől, férfitól) de valahogy még sem indult el a beszéd. Utolsó esélyként kipróbáltam a Nyelvtanulás-Gyorsan módszert. Kis idő múlva észrevettem, hogy egész jól ki tudom magam fejezni. Aztán megmertem szólalni az órán kívül is. Útba igazitok külföldi embereket. Szállást foglalok angolul. Mind ezt magolás nélkül és kevesebb tanulásra fordított idővel!
Az angoltanárnőm, Dolli nagyon pozitív gondolkodású, segítőkész és mindig mosolyog. Szereti az embereket és a munkáját. Most a középfokú nyelvvizsgára készülök és mind ezt a módszernek és a Klinikák-Kálvin Nyelvlabor csapatának köszönhetem.

Marianna /hotel gondnok/

Agykontrollosként nagyon tudom ajánlani a Nyelvtanulás-Gyorsan módszert. A hanganyagot, amit adnak, otthon is lehet alfában hallgatni.
Nagyon jó a tananyag, a gyakorlatban nagy hasznát lehet venni.
Nekem pl. nagyon tetszett, hogy személyre szabott, vagyis szállodás anyagot kaptam.
Mindenki nagyon kedves, és segítőkész volt, az első perctől kezdve.
A tanárommal nagyon meg voltam elégedve, sokat köszönhetek neki.
Az órák vidámak, stressz mentesek voltak.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek a módszert és a helyet is.
Ha tehetem, én újra idejövök!!!

Ildikó /közgazdász/

Az üzleti angol nyelvleckék az élet olyan különböző területeibe adtak betekintés, amik nemcsak az általános tudást bővítették, hanem a munkámhoz is szorosan kötődtek.
Mintha nekem és rólam írták volna.
A gépi órát követő tanári órákon kívül ingyenes gyakorlóórákra több alkalommal is sor került, ahol a leckék mellett a munkámmal kapcsolatos általános levelezésekbe is betekintettünk.
A nyelvi órák nagyon hasznosnak bizonyultak, hiszen azóta is folyamatosan használom a tanultakat. Már egy hónap után érezhető volt a nyelvtudásbéli fejlődésem. Sokszor azon kaptam magam, hogy a leckék során tanult kifejezések, mondatok a mindennapjaimban megtalálhatók, és azokat szinte gondolkodás nélkül kimondom.
Mitől ilyen fantasztikus ez a módszer /a Klinikák Nyelviskola/? Abszolút rugalmas, mind időben, mind témában. Bár nem tölcsértechnikáról beszélünk, a tananyaggal foglalkozni kell, de az mégis játszi könnyedséggel elsajátítható. A hagyományos módszerhez képest lényegesen kevesebb időráfordítással is sokkal előbb jött az eredmény, a magabiztos tudás.
Fantasztikus a hangulat, mely a tanároknak és a környezetnek egyaránt köszönhető.

Próbaóra jelentkezem!

Focus on Quality